szerző: Pardeeb
„Sok ember inkább meghalna minthogy gondolkodjon. Igazából sokan tesznek így.” Bertrand Russel
Néhány napja Andhra Pradesh önkormányzata úgy döntött, megalapítja a „Templom Menedzsment Intézetet”, amely képzésekkel és tréningekkel hivatott segíteni az emberek templomi cselekvésének effektivitását. A “Sarva darsanam és prasadam” szertartás számára megfelelő létesítmények 34 000 környékbeli templomban kerülnek felállításra.(forrás: Indian Express, 2008.április 13). A Darsanam szertatás céljából történő templomlátogatásért azonban fizetni kell.
Elgondolkodtam azon, hogy az újonnan épülő Darsanam helyek számának felénél kevesebb iskolát találhatunk Andra Pradesh államban. Ezek száma a Nemzeti Tájékoztató Központ Szerint körül-belül 15000, ebből 10 000 vidéken, 5000 nagyvárosi környezetben található.
Minden sarokra templomokat emeltünk mosdók és iskolák helyett,utána pedig gyakran egymás öldöklésébe kezdtünk ugyanazon Isten nevében. Mennyire rossz fényt vet ránk ez! India nagyon gazdag, ha az istenek és szentek számára tekintünk de sok szempontból elképesztően szegény és elmaradott.
Andra Pradeshben (Dél-India) 52 iskola felső tagozata épület nélkül működött 2003-ban, míg 1993-ban még mindegyik rendelkezett épülettel. Az egyenlítői Afrika gyakran a napi táplálékot nélkülöző országaiban nagyobb az írni-olvasni tudók aránya (61,2%), mint Indiában (61%) (forrás: Oktatást Mindenkinek, UNESCO globális felmérés 2006)
Az ötödik Indiai Oktatási Felmérés kimutatta, hogy India iskoláskorú lakosságának hozzávetőleg 94%-a lakhelyének egy kilométeres körzetén belül látogathatja az általános iskolát. A kérdés csak az, hányan fejezik be azt? Sok tanár úgy iktat be tanulókat az osztálynaplóba, hogy életében akár egyszer is találkozott volna velük személyesen.
E helyütt egy másik nyugtalanságra okot adó jelenségre is fel kell hívnom az olvasó figyelmét, éspedig arra, hogy a különböző szociális háttérből érkező gyerekek különböző színvonalú és ellátottságú iskolákat látogatnak. Andra Pradeshben nagy különbség van a dalit negyedek közelében talállható állami és más kasztok negyedeiben található állami iskolák színvonala között. A dalit negyedben található iskolába csak dalit gyerekek járnak, és a szomszéd-nem dalit-negyed iskolájának pedig nagyon kevés dalit diákja van. Azok a gyerekek,akik nem a dalit negyed iskolájába próbálnak beiratkozni, gyakran csak kaszthovatartozásuk okán nem nyernek felvételt (az egyébként mindenkit fogadni köteles állami iskolába), számos esetben azzal küldik el őket, hogy iratkozzanak be a lakhelyükhöz legközelebb eső iskolába. Hasonló jelenségre lettünk figyelmesek Tamil Nadu államban az állami iskolák és az Adi-Dravida Jóléti Alapítvány által üzemeltetett iskolák esetében. (forrás: Vimala Ramachandran Beyond the numbers című tanulmánya)
Az iskola szó gyökere az ógörög scholeion és az eredeti jelentése egy, az ott tanulókat tanulmányaikban támogató és bátorító intézményt. Mit támogatnak és bátorítanak ezek az indiai iskolák, ha a tanulók sok esetben nem is találják tanárukat az iskolában (az idézett tanulmány kimutatta, a tanárok 25%-a nem volt jelen az iskolában a tanítási idő alatt, a jelenlevő tanárok fele pedig tanítás helyett az adminisztrációval volt elfoglalva). Ez nem egy működő infrastruktúra képét mutatja és akkor még nem beszéltünk a gyakran nem létező épületekről. Mi és miben támogatja a diákot egy ilyen helyen? Mennyire elkeserítő, hogy kormányunk a templomi menedzsment fizetéseivel és újabb, felesleges épületek felhúzásával van elfoglalva iskolák és tisztálkodó helyiségek létesítése helyett. Annyiban érthető hozzáállásuk, hogy az utóbbiak létesítése nem nyújt számukra akkora korrupciós lehetőséget, mint az előzőké.
Hogy áll India ha a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés alapján ítéljük meg? Az Általános Oktatásról szóló Nyilvános Beszámoló (PROBE Team, 1999) volt az első komolyan vehető, kvantitatív adatokra építő kutatás India általános iskolái által nyújtott minőség és hozzáférhetés tárgyában. A terepmunkán résztvevő kutatók öt észak-indiai állam, Bihar, Madhya Pradesh, Rajastan, Uttar Pradesh és Himachal Pradesh 242 falvában található iskolában vizsgálódtak, és elkeserítően működőképtelen infrastruktúrával találkoztak. Az iskolák 26%-ban nem volt tábla, 52%-ában nem volt játszótér, 59%-ában nem volt ivóvíz, 89%-ában nem volt mosdó, 59%-ában nem voltak térképek és egyéb szemléltető eszközök, 75%-ában nem volt játék, 77%-ában nem volt könyvtár és 85%-ában nem voltak hangszerek.
India makrogazdasági mutatókban szemléltethető gazdasági növekedése hangos hurrázásokra adott okot az ország általános fejlődését tekintve. De valódi társadalmi fejlődés kapcsolódott-e a pozitív gazdasági mutatók mögött munkáló gazdasági folyamatokhoz? Mennyire relevánsak India oktatási sikerei ahhoz a Kínához képest,amellyel gyakran olyan szívesen veti magát össze? Melyek azok a területek,melyeken az indiai oktatás a legnagyobb fejlődést tette meg és mi volt a hatása a különböző oktatási szakpolitikák alkalmazásának? Ezekre a kérdéseinkre sajnos még sehonnan sem érkezett kielégítő válasz.
Építsetek több nyilvános vécét a templomok helyett!
Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a legtöbb halállal végződő ragályos betegség a fertőzött ivóvíz útján terjed. India lakosságának kevesebb mint 50%-a rendelkezik otthonában megfelelő higiéniájú vécével. Nagyvárosaink nagyra nőtt nyomornegyedek képét festik, kisvárosaink gyakran szeméttelepekhez hasonlítanak és nem egy falunk ürüléktől bűzlik. Érdekes megfigyelni a hindu hagyomány tisztaság kultusza és a tisztaságot biztosító emberektől való viszolygás közt fennálló ellentmondást.
V.S Naipaul 1964-ben megjelent A Sötét Terület (Area of Darkness) című könyve rendkívül kedvezőtlen színekben mutatja India köztisztasági állapotát. Naipaul szerint mindenhol a világon Indiát kivéve kellemes élmény megközelíteni egy emberi települést. Indiában nem, mert Naipaul szerint ez gyakran az emberi ürülék látványától és szagától van kísérve. Annak ellenére, hogy Naipaul a múlt század 60-as éveiről ír, az általa bírált jelenségek többsége sajnos a mai napig fennáll..
A pottyantós vécék és az ürüléktől szennyezett földek 99%-ban emberek kétkezi munkája útján vannak tisztítva. Ezek az emberek az esetek 99%-ban dalitok és 90%-ban nők. A munkát puszta kézzel,seprű és kosár segítségével végzik. Indiában az utcák kézi tisztítása és ürüléktelenítése kaszthoz kötött munka és jellemzően a dalitok végzik. Különböző helyeken, különböző elnevezésekkel illetik őket: Gujaratban bhangiknak, Andra Pradeshben pakiknak, Tamil Naduban sikkaliaroknak vannak nevezve.
A száraz vécék építését és az emberi munkaerő által végzett ürüléktakarítást 1993-ban törvényben tiltotta meg India kormánya, de a törvény nem bizonyult elég hatékonynak. Ugyanakkor senki sem
gondolt a törvény hatályba lépése következtében munkanélküliekké váló dalitok munkaerőpiaci elhelyezkedésének megoldására.
Narendra Modi egy hindu szerző méltatja a dalitok hagyományos, emberi méltósággal összeegyeztethetetlen foglalkozását. Eddigi utolsó, Karmayog című könyvében Modi a következőket állítja: „ Az kétkezi ürülékszedés egészen biztosan spirituális élményszámba megy a Valmiki kaszt tagjai számára. Egy bizonyos ponton az kétkezi emberi ürülékszedő eljuthat a megvilágosodás állapotába. Ennek előbb-utóbb be kell következnie, mert aki ezt a munkát csinálja, kötelességét végzi az egész társadalom és az Istenek örömére”.
Ha Modi úr szerint ennek a foglalkozásnak az űzése megvilágosodással jár, javaslom neki, csapjon fel emberi ürülékszedőnek!
Ez az eszmefuttatás megmutatja, mennyire törődik kormányunk a biztonságos és fejlődő társadalmi környezet építésével. Kormányunk alszik: fiataljaink ordítanak és a gyerekek jövője egyre sötétebb színeket mutat.
Mit követelünk?
-Kényelmes és felszerelt iskolákat, vállalható köztisztasági állapotokat, ivóvizet!
-Jobb és az emberi méltóságot nem sértő munkát azoknak, akik eddig kétkezi ürülékszedésből éltek!
-Több új iskolát, felzárkóztató iskolát azoknak a gyerekeknek akik eddig iskolába járás helyett ürüléket szedtek!
– Több ösztöndíjat a szegény diákoknak!
-Az kétkezi ürülékszedés felett szemet hunyó hatóságok eseti megbírságolását!
-Ingyen tankönyveket minden tanulónak!