szerző: Nijam Gara
Amikor Uttar Pradesh és/vagy Bihar államokban választásokra kerül sor a média többsége tele lesz a helyi választások és az identitáspolitizálás összefüggéseit taglaló elemzésekkel. A véleményformáló médiaszereplők kampánytudósításaikban az általuk nem győzik hangsúlyozni, hogy az identitáspolitika gyakorlata mennyire összeegyeztethetetlen az egyenlőségelvű társadalom működésével és mennyire veszélyes arra, amit ők az indiai demokrácia fogalma alatt értenek. Egy közismert Ghandi-párti publicista nemrégiben azt találta megjegyezni a National English napilap hasábjain,hogy az Uttar Pradesh „U” betűje a kormányozhatatlanság szinonimájaként értelmezendő (kormányozhatatlan angolul ungovernable – a fordító megjegyzése), minthogy az Uttar Pradesh a szerző szerint „az identitás-politizálás korbácsától van hajtva és erőltetve”. A szerző a továbbiakban olyan hangnemben nosztalgiázik Uttar Pradesh tovatűnt dicsőségével kapcsolatban, hogy arról nem kevesünknek a „Make America great again” szlogen és használói jutnak eszünkbe. Mindenesetre, a ghandista szerző, az elnyomottak és hatalom nélküliek ébredező politikai képviseletében és önszerveződésében látja Uttar Pradesh állam további fejlődésének és virágzásának legmasszívabb hátráltató tényezőjét.
Ennek a narratívának alaposabb elemzése segítségünkre lehet a ghandiánusok és egyéb „írástudók” az elnyomott kasztok és osztályok politikai önszerveződésével kapcsolatos dühének megértésében.
Először is vegyük szemügyre az ellen-narratívát. Ma, 2017-ben, majdnem hetven évvel a modern indiai nemzet megszületése, de még fontosabb szempontként jelölve háromezer évvel a védikus „civilizáció” indiai elterjedése óta Uttar Pradesh az egyetlen olyan állam az Indiai Államszövetségben, ahol egy független dalit politikai párt kampányol a politikai hatalom megszerzéséért. Uttar Pradesh és Bihar az a két állam, ahol az Hátrányos Helyzetű Osztályok politikai képviselete számottevő politikai tényezővé vált, ráadásul úgy, hogy saját „hátrányos helyzetű” indentitásuk értelmezését alkalmazták politikai szerveződésük alapjául. Ez akkora sikerrel járt,hogy manapság az országos struktúrájú pártok is kénytelenek egyenlő félként tárgyalni velük.
Amíg az önjelölt politikai elemzők az eltúlzott identitáspolitizálást kárhoztatják, sok millió indiai,aki ezekből a kasztokból érkezett saját példáján keresztül, saját tapasztalataiból merítve cáfolhatja meg ezeket az állításokat. Az emberi méltóság, a fősodrású politikai diskurzusba való bekerülés csak az elnyomással való szembeszállás árán harcolható ki. Érvényes ez azokra az esetekre is, amikor az elnyomás nem nyers erőszak, hanem rábeszélés, elbizonytalanítás útján van megvalósítva.
A dalit és más elnyomott kasztok lakosságát képviselő pártok megjelenése vitathatatlanul az önbizalom és önértékelés eddig soha nem látott, robbanásszerű növekedéséhez vezetett Uttar Pradesh és Bihar legszegényebb és legelnyomottabb lakosságának körében. Ez pedig törvényszerűen vezetett a kasztrendszer értelmetlenségének, ostobaságának és kegyetlenségének gyakorlati példákon keresztül történő újabb leleplezéséhez. Azok az emberek,akik nem is olyan régen, több ezer éves szokásjogra és annak megváltoztathatatlanságára hivatkozva a legalantasabb munkák végzésére voltak kényszerítve, ugyanakkor teljes jogfosztottságba és egzisztenciális bizonytalanságba voltak taszítva,ma az említett két szövetségi állam vezető politikai erőiként küzdenek- végső soron nem csak kasztjaikhoz tartozókért, hanem területi alapon addigi elnyomóikért is.
Az identitás-politizálás ellen felhozott másik gyakori -általában hírlapi kacsa szinten előadott és alátámasztott- „ellenérv”, hogy az gátolja a „fejlődést” és a szervezett bűnözéssel áll kapcsolatban Itt kell tisztáznunk, hogy aki azt állítja, Uttar Pradesh és Bihar az identitáspolitika megjelenéséig virágzó államok voltak, ahol mindenki békességben élt egymással,egyszerűen hazudik. Az igazság az, hogy ezek a szövetségi államok-a többi szövetségi államhoz hasonlóan az elnyomó kasztok kizsákmányolásának áldozatai voltak ugyanúgy a függetlenség kivívása előtt, mint azután. Amint a bahujan lakosság megkezdte közösségi és politikai önszervezésbe kezdett az elnyomó kasztok értelemszerűen nem kívántak néma szemlélődőkként segíteni őket ebben. Az uralkodó kasztok előjogait védelmező Ranvir Sena és hasonló kaszt alapú elnyomást hirdető és védelmező fegyveres paramilitáris csoportok feltűnése, a vallási fanatizmus felülről történő szítása rengeteg szenvedéssel, sőt ártatlan emberek értelmetlen és erőszakos halálával járt és egyértelműen az uralkodó kasztok szervezésében történt,akik így próbáltak gátat vetni a bahujan politikai mozgalmak és önszerveződés további sikereinek.
Annak a tagadása, hogy a felülről szított kaszt és vallási alapú gyűlölködésre és erőszakra épülő káosz vezető szerepet játszott a ‘90-es ;s részben a korai 2000.-es évek -az uralkodó kasztok szócsöveiként egyébként előszeretettel „fejlődésként” interpretált- felfordulásának kialakulásában, ugyancsak szemérmetlen hazugság. Az, hogy a bahujan pártok egyes struktúrái kapcsolatban állnak a szervezett alvilággal ugyancsak nem elhallgatható tény. Ez azonban a képviseleti demokrácia egyik globálisan elterjedt negatív kísérőjelensége amire egyelőre senki sem tudja a megoldást, tehát az az olvasat, mely szerint az eddig elnyomott kasztok politikai reprezentációja a „dzsungel uralmát” hozta el, hajánál fogva előrángatott és nevetséges. Érdemes továbbá szem előtt tartanunk annak tényét is, hogy a bűnözés az egészséges társadalmi működés híján szokott szárba szökkenni.
Poolan Devi története a legjobb felmutatható példa a feminista és bahujan öntudatra ébredésre és a morálisan helyeselhető önvédelmi erőszak alkalmazására azokban az esetekben, amikor az alapjogokat követelő öntudatra ébredésre az elnyomó hatalom brutális erőszakkal válaszol. Ugyanezek a „szakértők”- akik minden szóba jöhető, lehetséges és lehetetlen váddal illetik az elnyomott kasztok képviseletére felesküdött új politikai erőket gyakorlatilag hallgatnak amikor az uralkodó kasztok által gerjesztett erőszak kerül szóba, s melynek példái szinte vég nélkül sorolhatóak.
Ha Uttar Pradesh kormányozhatatlanná vált az identitáspolitika szárba szökkenése miatt, kitől kérjük számon Gujarat kormányozhatóságát 2002-ben, amikor az erőszakos tüntetőknek a helyi vezetők gyakorlatilag megengedték, hogy „vezessék le dühüket” az utcán a helyi muszlim kisebbség tagjait gyilkolva és az utcákon rabolva és fosztogatva? Kitől kérjük számon Kashmir kormányozhatóságát, ahol 2016-ban több száz tüntetőnek- köztük gyerekeknek- lőtték ki szemét légfegyverekkel?
Kitől kérjük számon Amaravathi kormányozhatóságát, ahol több ezer hold jó minőségű termőföldett vett el a helyi kormány a helyi kisgazdáktól a „fejlesztés” nevében?
Amíg az ebben a cikkben tárgyalt retorika azt sugallja, hogy Uttar Pradesh és Bihar államok állapota romlott a bahujan pártok kormányzása alatt a tények mást mutatnak. Természetesen fejlődni mindig van miben, de az emberi fejlettségi index Uttar Pradeshben 1991 és 2001 között 0.314-ről 0.388-re növekedett, 2015-re pedig elérte a 0.54-et. Bihar államban ugyanez a szám az 1981-ben mért 0.22-ről 0.536-re növekedett 2015-re nőtt. Az elemzők általában elfelejtik megemlíteni, hogy mindkét szövetségi állam (Uttar Pradesh, Bihar) fejlettségi indexe a nemzeti átlag alatt volt a 80-as években, amikor az identitáspolitizálás még álmodozás szintjén is kevesek fejében jelent meg. Annak ellenére, hogy a média szinte egyhangúlag helytelenítette a szövetségi állam kormányfőjévé való kinevezését, Lalu, az identitás-politizálás egyik jelképes alakja úgy volt képes veszteségesből nyereségessé tenni a szövetségi állam vasúthálozatát, hogy a vonatjegyek ára növekedett volna 2004 és 2009 között. Fejlesztéseivel még a liberális közdagdasági egyetemek és agytrösztök elismerését is kivívta-nem egyre hívták meg előadást tartani az hatékony fejlesztési menedzsmentről.
A jelenből nézve beláthatatlannak tűnik az az idő, amikor független dalit politikai erő fog kormányozni olyan „fejlett” szövetségi államot, mint Kerala, Tamil Nadu vagy akár olyan magát előszeretettel a fejlettség fényében láttatót, mint Gujarat vagy Andhra Pradesh, ennek ellenére a „kormányozhatatlan” Uttar Pradesh már jegyzi az említett sikereket.
Összefoglalva: a mondjanak a identitás-politizálás esküdt ellenségei, amit akarnak, Uttar Pradesh és Bihar dalit vezetői politikája tulajdonképpen nem is identitás, hanem egy olyan asszertivitás-politika amely országos szintű megvalósítása India egész-nemcsak a bahujan-lakossága számára soha nem tapasztalt fejlődést biztosítana.
eredeti: https://drambedkarbooks.com/2017/02/21/assertive-politics-not-identity-politics/