“Magyarország elnyomott kisebbsége, a romák Ámbédkár és a buddhizmus tanai felé fordulnak az emberi méltóságért és egyenlőségért folytatott harcuk részeként. Pardeep Attri Sajókazán és Budapesten kutatta, hol kapcsolódnak a romák és a dalitok.
Az elveszett jogok nem szerezhetők vissza az elnyomók lelkiismeretének ébresztgetésével, csakis a hajthatatlan harccal”
— Dr B. R. Ambedkar
2008 április 18.-án, amikor Indiában Dr. B.R. Ámbédkar születésnapját ünnepeljük egy addig számomra ismeretlen személy- a magyaroroszági Derdák Tibor- nekem címzett emailjét olvastam. Tibor gratulált az „Iskolák, Mosdók vagy Templomok” (Schools, Toilets or Temples?) című cikkemhez, melyre egy hírlevélben talált rá. Ebben a cikkemben azt kifogásoltam, hogy „ minden utcasarkunkra jut egy templom, de hol maradnak a mosdók és az iskolák?” Tibor elárulta magáról hogy szociológus, régebben a magyar törvényhozás képviselője volt, jelenleg pedig Magyarország roma közösségeivel dolgozik. Ez volt a később vég nélkülivé fejlődő levélváltásunk kezdete. Miközben fokozatosan egyre többet tudtam meg azokról a nehézségekről, melyekkel a magyaroroszági roma emberek küzdenek, én az indiai dalitok hasonló küzdelmeiről számoltam be Tibornak.
Egy dolog különösen megfogott Tibor elbeszélésében. Tibor mesélt egy orsós János nevű roma vezetőről, aki sokat merített Dr. Ámbédkar dalitokkal végzett munkájából és azzal kapcsolatos társadalmi változásokról megfogalmazott ámbédkari elméletből és most azokat próbálja meghonosítani a magyaroroszági romák jogegyenlőségéért folytatott harcában. Miért pont Ámbédkar? Tibor kezébe tulajdonképpen véletlenül került egy Ámbédkar könyv egyik párizsi útja során és ennek nyomán egy új világ tárult fel előtte. Azonnal észrevette az indiai dalitok és a magyarországi romák kirekesztése közötti párhuzamokat.
A romák-vagy cigányok- akiket az európai többségi lakosság nagy része- Európa sötét bőrű nomád népcsoportjának” tart körül-belül 12 millióan vannak és eredetileg Észak-Indiából származnak. 8 milliós lélekszámukkal Európa Európa legnagyobb etnikai kisebbségi blokkját alkotják. Történelmük során folyamatos elnyomással, visszautasítással és kirekesztéssel, üldöztetéssel és megbélyegzéssel kellett szembenézniük a „fehér” európaiak részéről. Magyarország összlakosságának 7 százalékát teszik ki, így Magyarország legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségét alkotják.
Miután felfedezték Ámbédkár munkásságát Tibor és más roma aktivisták felvették a kapcsolatot a Világ Barátai Buddhista renddel (Friends of World Buddhist Order -FWBO) amely régóta együttműködik India Ámbédkárt követő buddhistáival. Tibor és János 2005-ben és 2007-ben ellátogattak Maharashtrába ezt a munkakapcsolatot erősítendő és egyre mélyebb rokonságot éreztek India dalitjaival és Dr. Ámbédkar emberi méltóságért folytatott küzdelmének értékrendjével. Magyaroroszágra való visszatérésük után is folyamatos kapcsolatot tartottak a dalit mozgalommal. Tibor és János 2007-ben megalapították a Jai Bhim Hálózatot, felvették a buddhista vallást és három, Dr. Ámbédkarról elnevezett, a roma gyerekek oktatási esélyegyenlőségét előmozdítani hivatott középiskolát nyitottak meg Sajókazán, Ózdon és Hegymegen.
A Jai Bhim Hálózat azt vallja „ egy kis csoport elkötelezett polgár is meg tudja változtatni a világot. Igazából ez az egyetlen dolog, ami meg tudja változtatni a világot”. A Hálózat egyik célja és eszköze, hogy dalit aktivistákat hív meg Magyarországra és lehetőséget biztosít nekik a roma közösséggel való kölcsönös ismerkedésre. Nemrég én is egy ilyen háromtagú küldöttség része lehettem és Sajókaza roma közösségével élhettem majdnem egy hónapon át.
Az élet Sajókazán
2009 szeptember 24-én megérkeztem Budapestre és elég ideges voltam, mivel ez volt első külföldi utam. Vincze Szabolcs a Jai Bhim Hálózatból fogadott bennünket a repülőtéren és nagyon rövid idő alatt sikerült megtalálnunk a közös hangot, néhány perc után úgy beszélgettünk egymással, mintha évek óta ismernénk egymást. Nagyon hamar feloldódtunk egymás társaságában, holott több ezer kilométer választja el otthonainkat.
Még aznap késő este Sajókazára érkeztünk. Ez az a hely, ahová a Jai Bhim Hálózat tevékenységének nagy része-a roma emberek oktatása és kirekesztésük elleni harc- Sajókaza és szépséges község Miskolc várostól körül-belül 30 kilométerre északra fekszik. A község körül elterülő nagy mezők Punjab falvaira emlékeztettek. Sajókaza lakossága 3300 fő, ennek fele roma nemzetiségű. A romák többsége a község perifériáján él gettókban, a nem roma magyar lakosságtól eltérő életmódra kényszerítve. A romák által lakott negyedben nincs vezetékes ivóvíz, utcai megvilágítás, sem szennyvízelvezető hálózat. Néhány méterrel arrébb, a nem-roma utcákon a mindennapi lakókomfort minden szempontja adva van.
Régebben a falu roma lakosságának többsége a helyi bányában dolgozott. Jelenleg- miután a bányaipart leépítették- majdnem mindegyik roma lakos munkanélküli, többségünk némi állami segélyezésben részesül. Itt-tartózkodásunk alatt egyértelművé vált, hogy a romák itt pont olyan és annyi kirekesztést szenvednek el, mint a dalitok Indiában. Sajókazán három egyházi gyülekezet működik de ezeknek egyetlen roma tagja sincs. Erről rögtön India hindu templomai jutottak eszembe, ahová a törvény ugyan garantálja belépési jogunkat de ahonnan a valóságban még mindig ki vagyunk zárva.
Az első akadály, amibe a roma gyerekek az oktatási rendszerbe való bekerülésük során találkoznak, az iskolai szegregáció. A roma gyerekek gyakran származásilag elkülönítve, roma osztályokban tanulnak, alapvető kényelmet nélkülöző romos épületekben, amíg nem-roma magyar társaik kényelmes és teljesen felszerelt osztálytermekben vesznek részt az oktatásban. Tibor elmondta, a kilencvenes években még voltak helyek, ahol a roma gyerekek csak külön tányérokból és poharakból étkezhettek, illetve ihattak. A roma gyerekek a többségi társadalommal való kapcsolatuk során gyakran folyamatos dehumanizálástól, megaláztatástól, bántalmazástól és elutasítástól szenvednek. Sok teljesen oktatás-kompatibilis roma gyereket „speciális nevelési igényűnek” nyilvánítanak és „speciális iskolába” küldenek. A magyarországi „speciális iskolák” tanulóinak 90%-a roma származású. A kirekesztés nem áll meg az oktatásnál- Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) terepmunkája során 44 olyan esetet tárt fel, ahol a szülészeteken a roma anyák számára elkülönített „roma szülőszobákat” tartottak fenn.
Végtelennek tűnő megbélyegzés
A sztereotipizálás és megbélyegzés a gyűlöletkeltés hathatós eszköze. A romák a legnegatívabb és legmegalázóbb sztereotipizálásban részesülnek a „fehérek” egy jelentős részéről. Sok „fehér” európai számára a romák feltétlenül „csalók, koldusok,tolvajok, zsebtolvajok,nomádok, koszban élő. Dolgozni nem szerető emberek”. Sok nem roma azt hiszi, hogy a romák megcsonkolják mutatóujjukat, hogy könnyebben matathassanak mások zsebében vagy hogy a roma gyerekek azért viselnek bő ruhákat, hogy azok alá rejthessék a lopott baromfit. Ezen előítéletek a mai napig fennállnak.
Több, európai turistacélpontokat hirdető weblap kéretlen és nonszensz tanácsokkal látja el a potenciális kirándulókat a „romákkal szembeni védekezés” tárgyában. Egy ilyen weboldal, amely a „Személyes biztonság Rómában” címet viseli- így ír: „A cigány gyerekek körbevehetik Önt és szégyentelenül kirabolhatják kihasználva meglepetését. Majd a rabolt javakat egy idősebb cigány nőnek adják át”. Ez pedig Leif Pettersen szövege, aki Lonely Planet szerzőként tünteti fel magát: „ A zsebtolvajok Románia egyes részein nagyon sűrün vannak jelen. Sajnos többnyire az elkövetők cigányok. Sok helybeli Romániában és Moldovában elmondja Önnek, hogy a cigányok koldusok és bűnözők”.
A romák állítólagos bűnözésével kapcsolatos sztereotípiák és előítéletek annyira erősek, hogy ha bűncselekmény történik egy romák által is lakott környéken a rendőrség gyakran a roma-telepet veszi körbe indokolatlanul. Ilyen esetekben sok roma ember ellen lép fel a rendőrség erőszakosan és brutálisan mindenféle kiváltó ok nélkül-csupán azért, mert a „gyanúsított” roma. Minden nehézség- többek közt, hogy Magyarország roma lakosságának csupán három ezreléke rendelkezik egyetemi diplomával- sok roma embernek sikerült kitörnie a strukturális elnyomás keretei közül. Oláh Mária festőművész, az Európai parlament második roma származású képviselője, Járóka Lívia, lakatos Menyhért író, és az olimpiai bajnok Gedó György ilyen emberek.
Az egyik legbizarrabb történet, amit Magyarországon hallottam a nem romák romákról-hivatalosan is- terjesztett rémhírei közül egy terhes roma asszonyról szólt. A hungarianambiance.com című weboldal 2009 szeptember 9.-i tudósítása szerint „A cigány családok szándékosan idéznek elő oxigénhiányt még meg nem született gyermekeinél, hogy azokat szellemi fogyatékosként jöjjenek világra és így a szülők magasabb állami juttatásban részesüljenek”. Szeptemberben Molnár Oszkár, az észak-magyaroroszági Edelény polgármestere és a Fidesz párt képviselője születendő gyermeke irányában elővezetett, szándékos egészségkárosítással vádolt meg egy várandós roma édesanyát. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kivizsgálta az esetet és megrovásban részesítette Molnár Oszkárt, aki közölte, fellebbezni fog a döntés ellen
2009 október 11-én nagyjából 1500 roma (és szimpatizánsaik) gyűlt össze a budapesti Hősök Terén, hogy tiltakozzon Molnár polgármester nézetei és az iskolai és az élet más területein a roma embereket folyamatosan sújtó kirekesztés ellen. Egy, a tüntetésen látott jelszó megragadt emlékezetemben: A gyerek elméje nem egy fazék amit meg kell tölteni, hanem egy fáklya,amit az értelem fényével kell lángra lobbantani”. Orsós János, a Jai Bhim elnöke elmondta: „Sok ember kritizál bennünket, akadnak gyűlölködők is. Mióta a buddhizmus ámbédkari irányába fordultunk, sokan kérdezik ‘ Vajon igazi buddhisták ezek a cigányok? Hogy taníthatod buddhizmusra a cigányokat?’ Amit mi csinálunk, valóban kissé furcsán hat Európában, ahol a buddhizmus általában a középosztály szórakozása. De van egy könnyen érthető válaszunk számukra: ti nem biztosítotok középiskolai oktatást roma emberek számára, mi viszont igen! És bármit mondanak ezek az emberek, mi folytatni fogjuk munkánkat”.
eredeti: https://drambedkarbooks.com/2009/11/22/encountering-ambedkar-in-hungary/